Ingatlanosok trükkjei szárazon és vízen…

Ingatlanosok trükkjei szárazon és vízen…

Bevallom, küszködtem, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést… Vagy hogy írjam meg… Hogy írjam meg úgy, hogy szép is legyen, meg igaz is… Megírom, hogy történt!

Az ingatlanközvetítői foglalkozás kicsiny kis hazánkban, az egy olyan valami, ami látszólag van, de valójában nem létezik. Tényleg. Van rá OKJ tanfolyam, meg vannak ingatlanközvetítő hálózatok, fényűző irodák, öltönyös ügynökök, szóval az egész olyan hihető… Hihetetlenül pofátlan az egész!

Történt pedig, hogy az Úr 2020-adik évében anyukám lakása eladóvá vált. Tekintettel a járványra, anyukámat sürgősen hozzánk költöztettük, és mivel mi se a szomszédban lakunk, elkerülhetetlennek látszott, hogy ingatlanos segítségét kérjük az értékesítéshez. Én is voltam ingatlanos, 3 egész hétig… Vagy talán volt az 3 hónap is, már nem tudom, de hogy elég volt, az biztos! Egy kisebb irodahálózatban hajtottam a mókuskereket, és míg a cég gazdagodott, én csak futottam a pénzem után. Arra viszont jó volt, hogy tudjam, ha csak lehet, az ingatlanosokat a lehető legmesszebb kerülni kell!

Az hagyján, hogy kell valami alapvető pofátlanság ahhoz, hogy valaki sikeres legyen ebben a szakmában, legalább is azoknak áll a zászló, akik bármikor zokszó nélkül, teljesen nyugodtan képesek és hajlandóak emberi életeket tönkretenni, nagyon nagy pénzeket megvezetett eladókról és gyanútlan vásárlókról lenyúlni, majd mosni kezeiket, mindezt ráadásul nem is ritkán ügyvédi segítséggel. A gond igazán az velük, hogy nem találni köztük egyetlen egy ritka kivételt sem, aki legalább igyekezne az iméntieket – legalább látszólag, vagy legalább részben, vagy legalább néha – elkerülni.

Ennek oka pedig az, hogy az ingatlanközvetítői szakma törvényileg nincs rendesen körülszövegezve, magyarán szabad rablás a műfaj neve. És ehhez jön még, hogy a nép egyszerű fiai, vevők és eladók, igen csak kiszolgáltatottak egy ilyen helyzetben, bizonytalanok, nem akarnak hibázni – itt lép be a képbe a jótevő, az ingatlanos, aki majd mindent jól el fog…

A tegnap estém avval zárult éjfél körül, hogy részletesen megírtam az ügyvédünknek, hol tart az ügy. Három órán át fogalmaztam a 7 db A4-es oldalban összefoglalható 10 nap eseményét, és igencsak elfáradtam… Ma reggel fél 6-kor keltem, és egy erős kávé után alaposan átnéztem a szöveget, pontosítottam, ahol kellett, majd fél 10 körül elküldtem az ügyvédnek, mert még pénteken megbeszéltük, hogy vasárnap tud majd vele foglalkozni. Azóta lelkileg próbálom összekaparni magam, tartani a lelket anyukámban is, hogy minden rendben lesz. Fáradt vagyok, csalódott meg minden…

Tehát mivel ma már így indult a napom, nem szeretném ezt avval tetézni, hogy túl részletesen belemegyek az eset ismertetésébe. Egyébként is várok még az ügyvéd válaszára, aki azért már a pénteki telefonbeszélgetésünkben is avval biztatott, hogy abszolút és teljes mértékben jogos a követelésünk, valamint arról is felvilágosított, hogy az általunk megbízott ügynök csak úgy simán, lazán és totálisan törvénytelenül kezelt egy bizonyos helyzetet: jogellenesen vett át pénzt egy vevőjelölttől, aki azóta visszalépett, most pedig mosakszik, vádaskodik, s erről folytatott beszélgetésünket hangfelvételen is megörökíti.

Ezt az – egyébként Grammy-díjra érdemes platinalemezt – sehol nem használhatja fel, mivel nem az elején közölte, hogy forog a szalag. Amúgy meg az elhangzottak ránézve erősen terhelőek, nekem meg mindössze azt lehet felróni, hogy indulatos voltam – naná! A trágárság nem büntetőjogi kategória, de a hazugság, a megtévesztés és a lopás (egyelőre még itthon is) bűncselekménynek számít.

Tehát sűrű elnézést kérek lelkes olvasóimtól, akik közül többen is jelezték már az utóbbi időben, hogy szívesen olvasnák bejegyzéseimet újból heti rendszerességgel, csütörtökönként. Ígérem, igyekszem megfelelni a velem szemben támasztott elvárásoknak, de most éppen visz a víz, sodor… Előreláthatólag jövő héten keveredünk ki a katyvaszból, aztán pedig én magam fogom hirdetni a lakást. Adtam már el egy pár ingatlant és vettem is, így nem fog gondot okozni – leszámítva az otthonunk és a lakás közti oda-vissza összesen mintegy 240 km távolságot, autó nélkül, tömegközlekedéssel, mutatáskor, járvány idején: anyám 70 éves, a férjem súlyos beteg, én meg ninja vagyok 😉

De meg fogom oldani. Mert én úgy szoktam. A lehetetlent is megoldom, Isten segedelmével. Mégpedig ügyesen és jól, ahogy arról már több korábbi bejegyzésben is írtam – legyen szó bár felfuvalkodott, zsarnok anyósom packázásairól, vagy sáskamód pusztító bérlőkről, netán rablóhadjáratot folytató építőmunkásokról… Az szokott a vége lenni, hogy letörlöm a könnyeimet (már nem nagyon vannak), elmondok pár cifra káromkodást, néhány mélyről fakadó imát, majd felveszem a páncélzatot és a fegyvereimet, s erős hittel felvértezve győztes csatába indulok. Hiszem, hogy most is így lesz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error

Tetszik az oldal? Oszd meg másokkal is! :)