Mi jöhet a modern után? Hát a posztmodern!

Mi jöhet a modern után? Hát a posztmodern!

A 80-as évek design-tárgyai láttán, slágerei hallatán az az érzésem támad: jobb lett volna, ha ez az évtized meg sem történik… Így született meg a posztmodern!

A posztmodern előzményei visszanyúlnak az 1960-as évekre, a pop design valamint az anti-design kibontakozásához. Abban az évtizedben az élet minden területén megkérdőjeleződtek a hagyományos értékrendszerek, és ez alól a modern design sem jelentett kivételt.

A modernizmust elsőként Jane Jackobs The Death and Life of Great American Cities (A nagy amerikai városok halála és élete, 1961) című munkája hozta válságba, amely a modern mozgalom utópisztikus tervezési és építkezési rendszereiben létrejövő társadalmi kohézió összeomlásával foglalkozott; valamint Robert Venturi Complexity and Contradiction in Architecture (Összetettség és ellentmondás az építészetben, 1966) című könyve, mely leszögezte, hogy a modern építészet alapjaiban értelmetlen, mert hiányzik belőle a történelmi épületeket gazdagító összetettség és irónia. TOVÁBBI KÉPEK ITT!

A fent említett s az alábbiakban ajánlott könyveket, sok egyéb érdekes olvasnivaló mellett, megtalálod az OLVASÓSZOBÁBAN!

1972-ben megjelent Venturi, Denise Scott Brown és Steven Izenour Learning from Las Vegas (Las Vegas tanulságai) című gondolatébresztő könyve, mely a sivatagi város fénylő reklámaiban és épületeiben megnyilvánuló kereskedelmi szemlélet kulturális tisztességét magasztalta.

Ebben az évben látott napvilágot Roland Barthes Mytologies (1957) című munkájának angol fordítása is, amely széles körben ismertté tette a jeleket és szimbólumokat – a kulturális kommunikáció eszközeiként felfogó szemiotikai elméletet. Az általános felfogás szerint, ha az épületek és tárgyak szimbolikával telítettek, akkor valószínűleg pszichológiai értelemben hatnak a nézőkre és felhasználókra.

A posztmodern korai képviselői szerint a modern mozgalom, amikor magáévá tette a geometriai absztrakciót, megtagadta az ornamentikát és vele együtt a szimbolizmust, így elembertelenítette és végső soron elidegenítette az építészetet és a designt.

Michael Graves: St. Coletta School, Washington D. C. – TOVÁBBIAK A KÉPRE KATTINTVA!

Az 1970-es évek közepétől az amerikai építészek – mint Michael Graves – gyakran régi stílusokra utaló, nem egyszer irónikus tartalmú díszítő motívumokat alkalmaztak terveikben. A Studio Alchimia, például Alessandro Mendini és Ettore Sottsass posztmodern formanyelvű munkáinak díszítményeiben a modernizmus ironikus értelmezése rejlett.

A Memphis monumentális, színes “neo-pop” tervei nemzetközi szenzációt keltettek, amikor 1981-ben először tárták őket a nagyközönség elé. A csoport eklektikus forrásból merítette munkáinak elemeit, és merész mintázatú műanyag lamináltjaival, hóbortos formáival nemzetközi méretekben űzött gúnyt a “jó ízlés” eszméjéből.

Az anti-design népszerűsítésével jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a posztmodern az 1980-as években általánosan elfogadott, nemzetközi stílussá vált, mely magáévá tette a jelenlegi globális társadalom kulturális pluralizmusát, és közös szimbolumnyelvével átlépett az országhatárokon.

A tervezők “szimbolikus tárgyaik” formáit és motívumait nem csak a régi díszítő stílusaikból merítették, mint a klasszicizmus, az art deco, a konstruktivizmus vagy a De Stilj, hanem néha a szürrealizmusból, a giccsből és a számítógépes képszerkesztésből.

A legjelentősebb posztmodern tervezők között volt (a már említettek mellett) Mario Botta, Andrea Branzi, Michele de Lucchi, Nathalie du Pasquier, Hans Hollein, Arata Isozaki, Shiro Kuramata, Richard Meier, Aldo Rossi, Peter Shire, George Sowden, Matteo Thun és Masanori Umeda.

Merész kerámia-, textil-, ékszer-, óra-, ezüst-, bútor- és világítótest-terveiket korlátozott számban kivitelezték olyan cégek, mint az Alessi, az Artemide, az Alias, a Cassina, a Formica, a Cleto Munari, a Poltronova, a Sunar, a Swid Powell és a Draenert Studio.

Hans Hollein állapította meg, hogy az ipari előállítást elutasító posztmodern minden terméke a társadalmi elit ügye maradt, ami a kapitalizmus győzelmét jelentette a modern mozgalom alapjául szolgáló demokratikus ideológiák fölött.

A posztmodern eklektikus jellege nem csak az individualizmus egyeduralmát tükrözte, hanem az 1980-as években egyre jobban széttöredező társadalomról is hű képet adott. Az évtized hitelekkel duzzasztott gazdasági fellendülése kedvezett a racionalizmus-ellenes posztmodern stílusnak, mely az 1980-as évek végére még színesebb, szerteágazóbb lett és magába foglalta a dekonstruktivizmust és a posztindusztrializmust.

Az 1990-es évek elejének világméretű gazdasági hanyatlása azonban olcsóbb, józanabb megoldásokra kényszerítette a tervezőket, és a posztmodern fénye lassan megfakult. Bár az 1980-as évek anti-design mozgalmának merész ötletessége átadta a helyét az 1990-es évek visszafogott, puritán minimalizmusának, a posztmodern hatása abban az értelemben tartósnak bizonyult, hogy a modern mozgalom megkérdőjelezésével utat nyitott a design alapjainak jelentős és folyamatos újjáértékeléséhez.

Egy ikonikus posztmodern bútor, amit én is szívesen elfogadnék: a Proust fotel

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error

Tetszik az oldal? Oszd meg másokkal is! :)