Modern, mégis klasszikus: az ART DECO

Modern, mégis klasszikus: az ART DECO

Hogyan lehet valami ízlésesen díszes anélkül, hogy giccsbe hajlana? Az art deco tervezői tudtak valamit! Sőt, hazai tervezőket is megihlet a 20-as évek stílusa.

Imádom az art deco-t! Egy időben a Poirot sorozatban is e stílus jegyeire vadásztam (sokszor a berendezés és a zene miatt nézek filmeket). Szerintem az art deco egyszerűen gyönyörű, s mivel amúgy is szeretem a tobzódó mintákat, színeket, szokatlan anyagtársításokat és szoborszerű, a funkción túlmutató bútorokat, teljesen levesz a lábamról az a dekadens luxus és extravagancia, ami e design korszak tárgyaiból és épületeiből árad.

Jacques-Émile Ruhlmann: Hôtel du Collectionneur, Párizs
Akár csak a volt Le Meridien, mai nevén Ritz-Carlton szálloda épülete Budapesten

Az art deco nem annyira formatervezési irányzat volt, mint inkább nemzetközi díszítő stílus, mely Párizsban alakult ki az 1920-as években. A stílus elemei már korábban is felbukkantak a Wiener Werkstätte, valamint Carlo Bugatti olasz bútortervező és az orosz konstruktivisták munkáiban. Az art deco – mely sokat átvett a századforduló ahistorikus irányzatából, a természeti formák felé forduló art nouveau-ból – stíluselemeit eklektikus forrásokból merítette, többek között az ősi egyiptomi civilizációból, a törzsi művészetből, a szürrealizmusból, a futurizmusból, a konstruktivizmusból, a neoklasszicizmusból, az absztrakt mértani formákból, a kultúra populáris regisztereiből és a modern mozgalomból.

Az új stílus vezető képviselői, például Jacques-Émile Ruhlmann, elsősorban mesteri kidolgozásra törekedtek. Terveikben egzotikus fafajtákat és fényűző anyagokat alkalmaztak, mint az érdes kikészítésű kecske-, szamár- és zergebőr vagy a gyöngyház. Mivel az art deco magánszemélyek – a legismertebbek talán Paul Poiret és Jacques Doucet francia divattervezők – támogatásától függött, és alapvetően összeegyeztethetetlen volt az ipari termeléssel, viszonylag rövid életűnek bizonyult, helyébe elkerülhetetlenül haladóbb design irányzatok léptek.

Le Corbusier: Pavillon de l’Esprit Nouveau – már-már a bauhausba hajló formavilág

Az 1925-ös párizsi Exposition Internationale des Arts Décoratifs et Industriels Modernes bemutatta Le Corbusier Pavillon de l’Esprit Nouveau és Ruhlmann Hôtel du Collectionneur című munkái mellett az art deco ismert tervezőinek, például Pierre-Émile Legrainnak az alkotásait is. Ennek a korszakos jelentőségű kiállításnak a címéből alakult ki végül az art deco név. A stílusba kezdettől fogba beletartoznak René Lalique, Jean Dunand és Edward William Brandt munkái, mint a modern tervezők – Eileen Gray, Pierre Chareau és Robert Mallet-Stevens – alkotásai. A stílus lenyűgöző pompája valójában néha még a modern mozgalom tervezőit is megihlette, például Le Corbusier-t és Jean Prouvét.

1925 után az art deco számos tervező munkájára nyomta rá a bélyegét, nemcsak Franciaországban és Európában, hanem lassanként Angliában és az Egyesült Államokban is. Különösen Amerikában talált kedvező fogadtatásra, ahol úgy érezték, hogy például Paul Frankl Skyscraper bútoraiban és William van Alen New York-i Chrysler Building-jében (1928-1930) – mely talán az art deco legtökéletesebb példája – a nemzet vágyai öltenek testet. Nagy Britanniában az art deco stílus visszafogottabb volt, mint másutt, ezt példázzák Wells Coates finom vonalú épülettervei és tárgyai is. A stílust gyakran alkalmazták az angol mozikban, különösen az Odeon filmszínháziban, ahol az art deco ezüstös világában a króm-csillogású hollywoodi fényűzés képeit vetítették a vászonra.

Az 1930-as években a stílus egyre népszerűbb lett, mert összefonódott az álomszerű hollywoodi életformával, így végül a divatot diktáló gyártó cégek is elfogadták. Bár a bakelitet 1907-ben fejlesztették ki Amerikában, ez a hőre keményedő műanyag csak az 1920-as években lett a tömegtermelés nyersanyaga. A plasztikus art deco stílus tökéletesen megfelelt a jól formálható új anyag kívánalmainak, és a 1930-as években az ipar ontotta az art deco rádiókat és más bakelittárgyakat. Csakhogy a giccses tömegcikkek, amelyeknek kevés köze volt a korábbi, nagyszerűen megmunkált francia art deco tárgyakhoz, lejáratták az irányzatot.

A II. világháború kitörésekor a stílus lényegét jelentő túldíszítettség és maximalista esztétika végképp tarthatatlanná vált. Az 1960-as évek óta folyamatosan növekszik az art deco értéke a gyűjtők piacán és a modernizmusból kiábrándult fiatal tervezők körében egyaránt. Az 1980-as években a posztmodern formatervezők, mint Robert Venturi, Hans Hollein és Charles Jencks az art deco előtt tisztelegtek hóbortos terveikkel, melyek az elődök munkáihoz hasonlóan tobzódtak a szertelen, burjánzó motívumokban.

WENGA
Az art deco stílus hazai képviselője

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error

Tetszik az oldal? Oszd meg másokkal is! :)