Egy felújítás margójára: Fóti úti mesék 1.

Egy felújítás margójára: Fóti úti mesék 1.

Ígéretemhez híven idén, 2020-ban felújítási esettanulmányokat tárgyalok – testközelből. A most induló sorozatban először a Fóti úti lakás történetét ismertetem.

Nem kevéssé rázós a sztori, mivel szeretve tisztelt, édes, drága, jó anyósommal a mai napig van köztünk néminemű nézeteltérés ennek a lakásnak a felújítása miatt, és lehet, hogy ő is olvasni fogja ezeket a bejegyzéseket – bárcsak olvasná és (főleg) bárcsak értené is!

Ez volt az a lakás, melyre egy korábbi írásomban úgy utaltam, hogy “a második házat a barátodnak építsd”, mert addigra már elég tapasztalatot gyűjtöttél, és jobban fog sikerülni, mint az első, ami az ellenségednek készült…

Az előtörténet röviden annyi, hogy a férjemmel akkor ismerkedtünk meg, amikor anyukája épp eladta a családi házukat, mert külföldre költözött, és úgy volt, hogy a fia is vele megy, de végül maradt – miattam. Valahol viszont laknia kellett, így segítettem neki egy utcával arrébb költözni nagymamája régi lakásába, amit a (nem túl igényes) bérlők eléggé lelaktak…

De nem csak a bérlők tehettek az állapotokról: abban az ingatlanban évtizedeken át se kisebb, se nagyobb karbantartás nem történt, tehát azt képzeld el, hogy belépsz egy lakásba, ami utoljára az első lakók idejében, kb. 1950-ben volt a legszebb, az akkori igényeknek megfelelően magas színvonalúnak mondható állapotban – a mi időnkben viszont már 2014-et írtunk. Megvan?

Iszonyú volt! Koszos, büdös, ótvar, csöves, lepukkant, hányadék, retekfészek! Ami csak el lehetett romolva benne, az el volt! Egy lakhatatlan rom volt az egész!

A börtönviselt bérlőknek még így is megfelelt, nem nagyon akartak kiköltözni, sőt, átjöttek fenyegetőzni a házhoz. Ennek végül egy ügyvédi felszólítás vetett véget, de addig is, a férjem nálunk lakott 1 hónapig. Nos, végre oda jutottunk, hogy nekiláthattunk takarítani – nagy élmény volt… Bevallom, akkor nem az volt a legfőbb gondom, hogy fényképeket készítsek.

Anyuka egyik ismerőse vállalta, hogy kifesti a lakást – bár ne tette volna! Valószínűleg sárgát akart, ami a falon rózsaszínre száradt, és fel se keverte, nem is hígította a festéket, hanem úgy, töményen, ahogy volt, kente szét. Sajnos erről sincsenek fotók, de maradt utána olyan, hogy a hosszabbító vezetékét a tömény festék ragasztotta oda a szekrényajtóhoz… Tehetség!

A kellemetlen szag a festés (bocsánat, pancsolás) után sem szűnt meg, de nem volt idő ezen agyalni: 1 hét alatt hárman (anyukám, én meg a férjem) a 250 nm-es ház berendezést 50 nm-re hordtuk át. A nagyobb holmikhoz szállítókat kellett hívni, akik egy utcányit mentek, és jól megkérték az árát…

A KÉP ILLUSZTRÁCIÓ!

Végül az egyik szobában maradt annyi hely, hogy aludni tudjunk, a másikban meg méretes kupacokban állt a holmi: könyvek dobozban, ruhák zsákokban, apróság, edény, itt-ott sérült és szétszerelt bútorok stb. Minden a földön volt, lépni nem lehetett. A konyha és a fürdő épp, hogy használható állapotban volt – legalább is, azt hittük…

Úgy laktunk ott fél évet, hogy fogalmunk se volt, mibe másztunk bele: csőstül jött a baj és lassan kezdett világossá válni, hogy a felújítást nem úszhatjuk meg.

Néhány probléma, amivel szembesültünk:

  • a lakásban folyamatosan émelyítő szag terjengett, ami sokszori szellőztetés és alapos takarítás hatására sem szűnt meg, de nem találtuk a forrását
  • folyt, szivárgott a WC-tartály, ami gigászi vízszámlát okozott, és pofátlanul sok pénzért szerelte meg egy nyikhaj szerelő
  • az ajtók feszültek, nem zártak, a kilincseik viszont lötyögtek és néha a kezünkben maradtak
  • nem zárt a bejárati ajtó, egyszer viszont úgy beragadt, hogy a szomszédnak kellett kifeszítenie, hogy kijussak, de még így is elkéstem egy fontos találkozóról
  • nem zártak rendesen az ablakok, áradt be a hideg, egy nagyobb széltől kinyíltak
  • le voltak szakadva vagy be voltak akadva a redőnyök: se le, se fel nem lehetett húzni őket, így az erkélyre csak guggolva lehetett kijutni
  • a régi parketta takaríthatatlan volt, mivel a lakkréteg rég lekopott illetve megrongálódott rajta, így felszívta a felmosó vizet és bűzlött
  • a járólap több helyen is kopogott és feltört, a ragasztó már rég feladta, a fuga kitöredezett a lapok közül
  • néhány csempe hiányzott a fürdőben és gyanúsan lassan folyt le a kád
  • már a házból áthozott mosógép sem működött: csak kavargatta a langyos vizet, nem melegítette fel
  • a konyhát ellepték a hangyák, tele volt velük a pult és a mosogatószekrény, úgy tűnt, a falból jönnek, de más lakó nem panaszkodott
  • mindenféle rovar, bogár, hatalmas pók, százlábú és csótány lakta a lakást, a férjem pedig érzékeny rájuk, így a bőrgyógyászaton kötöttünk ki, mivel össze-vissza csipkedték a testét – a háziorvosa (aki gyerekkora óta ismeri) aggódva érdeklődött, milyen körülmények közt lakunk?!
  • több helyen foltokban mállott a festék a falról – 1000 réteg…
  • a fűtés se volt az igazi: a radiátorok nem melegedtek fel rendesen, miközben irdatlan magas gázszámlákat fizettünk – és közben egyre csak fáztunk: a nappaliban pl. 16 fok volt a maximum elérhető hőmérséklet
  • a meleg víz lassan ért a fürdőbe, így sok vizet kellett elfolyatni, mire fürdeni tudtunk, de ha akkor a konyhában is megnyitottuk a csapot, a fürdőszobában (a lakás másik végén) hirtelen leesett a nyomás
  • áram nem volt minden konnektorban, a villanykapcsolók nem működtek (az új izzók sem világítottak), egy hosszabbítót hurcoltunk a lakásban oda, ahol éppen fényre volt szükségünk (meg a hűtő áramellátást is meg kellett oldani)
  • pár helyen nyirkos, nedves volt a külső fal, és itt-ott repedt a mennyezet: maga a szerkezet, nem a vakolat vagy a festék
  • a társasház, a közös udvar se volt csúcsformában, a lakók nem igazán akarták rendbe hozni, a közös képviselet felvette a pénzt, és részükről ennyi volt
A KÉP ILLUSZTRÁCIÓ!

Minderről az anyósomnak az a véleménye (és e mellett a mai napig kitart): nem hiszi el, hogy ennyire rossz állapotban volt az a lakás, tök felesleges volt felújítani.

Kétkedése annyiban érthető, hogy soha az életében nem fordított gondot arra a lakásra: miután a nagymamát egy otthonba helyezte, a lakást megörökölte és kiadta. Arra sem vette a fáradtságot, hogy végleges külföldre költözése előtt bekukkantson. Homokba dugta a fejét és nem volt hajlandó tudomást venni a valóságról – a szavaimat viszont azóta is megkérdőjelezi…

Másfelől, ami a tetemes felújítási költségeket illeti, egy fillérrel be nem szállt, azóta sem fizette ki, és a lakás eladásakor sem térítette vissza a pénzt, viszont ott lakásunk alatt folyamatosan – miután a férjem a saját pénzéből felújította – avval fenyegetőzött, hogy eladja és mehetünk, ahová akarunk. Aranyos, nem? A kedves mama…

Tehát valóban, csak azért felújítani, hogy lakjunk valahol, talán hiba volt. Megjegyzem, közüzemi tartozást nem halmoztunk fel – pedig bevett módszer ilyen esetben, ahogy hallottam… Ott szúrtuk el, hogy nem vettük számításba: a tulajdonos olyan, amilyen. Fel sem merült bennünk, hogy még a végén nekünk kell elnézést kérnünk a történtekért, de azt legalább megtanultuk, hogy az ember olykor még a saját anyjára se számíthat.

Akkor sem, ha (mint a férjem) gyógyíthatatlan beteg, 80 százalékban rokkant, és immár munkanélküli is, mert anyuka egy dilettáns kezébe adta a családi céget.

A következő részekben sok-sok fényképpel mutatom meg:

* miket tártunk fel bontáskor,
* hogyan hoztuk helyre a károkat,
* milyen költségeink voltak és
* végül mi lett a lakás sorsa!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error

Tetszik az oldal? Oszd meg másokkal is! :)