Szex, drogok, rock & roll = POP DESIGN ’60

Szex, drogok, rock & roll = POP DESIGN ’60

A pop design élénk szivárványszínei, merész formái kifejezték a 60-as évek optimizmusát, melyet a gazdasági fellendülés és a szexuális forradalom alapozott meg.

A pop kifejezés az 1950-es években született, az ekkor kibontakozódó tömegkultúra meghatározásaként.

1952-ben Londonban megalakult az Independent Group és tagjai – köztük a festő Richard Hemilton, a szobrász Eduardo Paolozzi, a designkritikus Reyner Banham, valamint az építész Peter és Alison Smithson – az elsők közt tanulmányozták és üdvözölték a fogyasztói kultúra amerikai felvirágzását.

Az 1960-as években az amerikai festőkre, pl. Andy Warholra, Roy Lichtensteinre és Claes Oldenburgra is hatott a korabeli életforma “alacsony művészete”, például reklámok, a csomagolások, képregények és a televízió. Érthető, hogy a tervezők a használati cikkek kialakulásakor is a pop elemeit vették át fiatalosabb, könnyedebb formatervezői megoldásokat keresve, mint amilyeneket az 1950-es évek jó designja kínált.

A jó design kritériumai: tartósság, egységesség, teljesség, szükségszerűség és szépség.

Az 1950-es években a tárgyak pillanatnyi divatnak megfelelő stylingja – a forgalomnövelését szolgáló betervezett elavulás jegyében – előkészítette a talajt az 1960-as évek iparára jellemző “ma használd, holnap hajítsd el” szemléletnek.

Peter Murdoch eldobható, pöttyös keménypapírból készült Spotty gyermekszéke (1963), vagy De Pas, D’Urbino és Lomazzi ugyancsak eldobható PVC Blow széke (1967) a mulandóság mindent eldöntő kultúráját testesítette meg. Akárcsak a megszámlálhatatlan, rövid életű hóbort, mint a papírruhák, amelyeknek újszerűségét az egekig magasztalta a sok színes melléklet és divatlap. A pop stílus számos tervezője vonzódott a műanyagokhoz. Az 1960-as években már rendelkezésükre állt sok újfajta plastic és gyártási folyamat (például a fröccsöntés), méghozzá viszonylag olcsón.

A pop design élénk szivárványszínei és merész formái elsöpörték a háború utáni puritán szemlélet utolsó maradványait is, és kifejezték az 1960-as évek optimizmusát, melyet az addig soha nem tapasztalt gazdasági fellendülés valamint a szexuális forradalom alapozott meg.

A pop design termékeit fiataloknak szánták, így olcsóknak kellett lenniük, ami gyakran silány minőségükben is tükröződött. De még eldobhatóságukat is javukra írták, hiszen szöges ellentétben állt az 1950-es évek klasszikusan “időtlen”, modernista értékeivel. Az anti-design szellemű popdesign szembehelyezkedett a modern mozgalom “a kevesebb több” racionalista jelmondatával, és utat nyitott az 1970-es évek radikális designjához.

A radikális design Olaszországban jelentkezett az 1960-as évek végén, a jó design ellenhatásaként. Az anti-designhoz hasonló, de annál elméletibb, átpolitizáltabb, kísérletezőbb irányzat utópisztikus javaslatokkal és elképzelésekkel akarta módosítani a modernizmusról kialakult általános képet.

Sokféle forrásból merített: alkalmazott art nouveau, art deco, futurista, szürrealista, op-art és pszichedelikus motívumokat, elemeket a keleti miszticizmusból, a giccsből, az űrkorszak tárgyaiból és kedvezett neki a globális hírközlés kibontakozása.

Csakhogy az 1970-es évek olajválsága már józanabb formatervezést kívánt és a pop helyét átvette egyrészt a kézművesség újjáéledése, másrészt a high-tech. A jó design, és ezzel voltaképp a modernizmus, alapelveit megkérdőjelező pop design azonban széles körben hatott és utat nyitott a későbbi posztmodernhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

error

Tetszik az oldal? Oszd meg másokkal is! :)